A Boráros.

Családunk tulajdonában lévő kis zugot újítottuk fel a közelmúltban, amiről mindeképpen szerettem volna írni. A legnagyobb tervezési barvúr az volt, hogy a korábban kétszer ekkora lakást össze kellett rakni fele akkorában.

A fürdőszoba egész egyszerűen a másik felében ragadt, a társasház tulajdonában, mert ezidáig azt a részt csak béreltük tőlük. A 30 nm-es kis lakásba lellett vissza passzintani a fürdőt, ami rengeteg agyalás után ebben a formában tudta megőrizni a szükséges életteret :

Nyilván, nem maradt hely óriási fürdőszobára, de lássuk be, az időnk nagy részét nem itt töltjük, szerettük volna, ha a minden másra is marad tér. Az étkezővel se lett volna jó megtölteni a szobát, ezért a konyha és a szoba teljesen egybe lett nyitva.

Már nagyon régóta játsszuk a játékot, ami a kis költségeken és a látványos megoldásokon alapul, ez a szemlélet valamiért nem alakul akkor sem másképpen, ha van rá keret. Gyakorlatilag mindent felhasználtunk, amit csak találtunk az évek alatt felhalmozódott fölösleges anyagokból. (nem mindent, csak amire szükség volt és ami megfelelt…)

A gardrób szekrényt maradék anyagokból hozta össze Peti, a korpusza ezer éves Réka szekrényekből van, de ez a látványból semmit nem vesz el:

A konyha munkalapja kb 3 megmaradt munkalapból van, amikre dekorlemezt ragasztva teljesen eggyé váltak és így álltak össze egy nagyobb elemmé.

Nekem kattanásom volt ismét, hogy elképzeltem, ki fogja a lakást kivenni, kinek készül a berendezés( konkrétan egy 30 év körüli pasira gondoltam). Ezt végig szem előtt tartva választottam színeket, kiegészítőket, gyakorlatilag mindent.

Munka és család mellett iszonyatosan megterhelő egy lakásfelújítás egy 4.emeleti, lift nélküli házban, főleg ha onnan kb 40 percre laksz. Nálunk ezek a projektek családi megmozdulásként működnek, mindenki kiveszi a részét belőle. A fiaim rengeteg mindent megtanultak már az évek során, így volt aki villanyt szerelt, mások meg festettek, vagy bútort szereltek össze. Nem igazán emlékeznek rá, de valamikor laktunk ebben a lakásban, 4-esben, de akkor nyilván még 60 nm-en. Nem emlékeznek, de kötődnek hozzá, nagyon szeretnek ott lenni. Abszolút közös ügynek érezték, hogy ez most el kell hogy készüljön és elképesztően büszkék voltak magukra, amikor egy -egy részfolymat befejeződött. A végére kb mindenki ott akart lakni, ami vicces lenne, mivel 5-en vagyunk és jelenleg 150 nem-en élünk, ippenhogy.

Az egész berendezés redesign bútorokból, használtan vásárolt kanapéból, máshol feleslegessé vált konyha korpuszokból és alacsony árfekvésű apróságokból áll össze. Szerettük volna, ha a végén az, aki beköltözik, szívesen jön ide haza és még marad annyi lehetőség a lakásban, hogy stílusban Ő maga is megjelenhessen ott. Ezért maradtak a keretekben a bolti poszterek és maradt néhány üres fal is.

Nagyon sokan keresnek meg a fenntarthatóság jegyében és szeretnének 100%-ban újrahasznosított berendezést. Volt már olyan, hogy valaki egy kupac bútorlappal várt, amiből konyhát szerett volna velünk gyártatni. Sajnos óriási tévedés az, hogy bármiből lehet bármit.

És óriási tévedés az is, hogy akkor majd kevesebbe fog kerülni.

A fenntarthatóság – véleményem szerint-sokszor átcsúszik abba, hogy valami esetleg ugyanannyiba kerül( ha nem többe)mintha valamiből újat vennénk. Igen, rengetegszer sikerül használtan is beszerezni egy-egy darabot és ez egy létező dolog.De a környezetünk óvása nem mindig egyenlő a pénztárcánk óvásával, ezt valahogy meg kell érteni. Egészen egyszerűen azzal, hogy mi a pincénkben felllelt anyagokból építettünk valamit, ne tömtük a multik zsebét…De ez egy szakma, asztalos szakmának hívják, és ha ugyanezért a munkáért valaki pénzt kér, akkor ott már bizony vannak költségek. Tény, hogy mindig a kisebb kiadás felé terelem a megrendelőimet, mert az értelmetlen költést pazarlásnak gondolom, annyi minden más van, amire érdemesebb pénzt kiadni. Arról nem is beszélve, hogy az újonnan vásárolt berendezések tömkelege egyszerűen steril, számomra nincsen benne élet. Természetesen kihagyhatalan, hogy ne kelljen valamiből teljesen újat venni, de ezek vegyítése válik végül igazán egységessé.

A Boráros most egy szabad projekt volt, családi biznisz, ebéddel segítő nagymamával és keményen dolgozó srácokkal, akik most már nem lego-val játszottak, hanem falat bontottak és konyhát építettek. Régi álmom egy olyan megrendelés, ahol minden úgy alakul, ahogyan én szeretném. Tudom, tudom, durván hagnzik, de egyszer azért ki akartam mondani. Na ilyen nem lesz. Ez egy képtelenség, de na…én azért vágyom rá. Sokkal könnyebb bravúroskodni és valami ütőset kreálni úgy, hogy nincs megkötve az ember keze. Itt, ebben a lakásban maximálisan a magunk urai voltunk, csak saját magunknak kellett megfelelni. Rengeteg a változtatás a kivitelezés közben, meglepetések, útközbeni módosítások. Sokszor a tökéletességre törekvés közben veszik el a lényeg, annyira görcsösen próbáljuk lehozni a legjobb verziót, hogy közben a görcsben hülye döntéseket hozunk. Számtalanszor merült fel ügyfeleimben olyan félelem, amit aztán rövid időn belül egy tucat Pinterest fotóval tudtam megcáfolni, mert nincsen tökéletesség…illetve van, de az egy összhatás, amit sokan azért nem látnak. Nem történhet visszafordíthatatlan vagy rossz végeredmény, ha van segítséged. Egy bizonyos ponton szoktam elmondani a döntő mondatot: ,,neked egyáltalán nem kell izgulnod, hiszen ezért kerestél meg engem.”

Nagyon elhúzódott ez a felújítás, én még mindig nem ocsúdtam fel belőle, de azért a vége mégis viccesre sikeredett:

A hirdetés megjelenése után 1 órával rögtön 3 érdeklődő volt, mindhárom 30 éves pasi odáig volt a lakásért és többször is szóba került, hogy mennyire jó lett a berendezés.

Örülünk, nektek csináltuk?