Használható, szép, rendet teremtő

Esztert, a holyduckblog – íróját Séllei Lilla barátnőm irányította hozzám, jelenleg egy hangulatos kis zuglói lakásban lakik párjával, Róberttel, közös életük kincseivel. Élharcosa a fenntartható divatnak és minden egyéb olyan életmódbeli hozzáállásnak, ami óvja a környezetet, nem pazarol, egyszerűsít. Találkozásunkkor éppen az új honlapja, a https://fenntarthatodivat.hu/ – készítésén dolgozott, ami hatalmas dolognak számít eddigi karrierje szempontjából. Nyilván nehéz egy felújítást úgy megélni, hogy az ember közben ezerrel pörög egy nagyobb munkán de közben tudja, hogy most aztán tényleg itt az idő, bizonyos dolgoknak mennie kell, helyet csak így kaphat az új. De fontos elmondani, hogy az új is mi magunk vagyunk, engedni kell hogy ez megtörténjen.

Amire már évek óta pályáztak, az egy speckó méretű gardrób volt, amit a szoba egyik beugrójába terveztek. Én magam abban a hitben voltam, könyvespolc, gardrób, minden jó lesz, marad egy rakás helyünk.

Az új szekrény hirtelen giga fotózásba is csöppent, így rengeteg jó kép készült róla, Eszter blogján !

Megcsináltuk, gondoltam, most már akkor csak valami szép fókuszpont kell, de ekkor jött a hír: még 6x ennyi könyv és 2x ennyi cucc várakozik, szóval ez van. Eleinte még úgy volt, hogy a nappaliban található kis piros fém komód szikla -szilárdan be van oda betonozva, mégegyszer mondom, PIROS és FÉM.

Eközben az egész lakáson végig vonult már a natúr, a fehér, valamint a fa is. Így ez egy elég nagy feladatnak tűnt nekem. Végül megtörtént a váltás, Eszterék elbúcsúztak az ominózus komódtól, innentől pedig sokkal könnyebbnek tűnt az egész történet. Minden tervezésnél felmerülnek olyan darabok, amiknek menniük kell, ezek eladásában is tudok segíteni, nem mindegy hogy hol vannak hírdetve, mennyiért, ennél a darabnál is így történt. Az eladott bútorok árát vissza lehet forgatni az új enteriőrbe, ezzel is elősegítjük a cirkulációt, valaki örül neki, beépíti, mi is előrébb vagyunk, helyet és pénzt is nyertünk. ( A kis pirosat végül 20.000. Ft- ért vitték el!!)

Pinterest fotókon tudtam leginkább szemléltetni nekik, amit a szabadon maradt üres falra terveztem nekik. A párhuzamos vonalak és a fehér-natúr színvilág rendet teremt, rendszerez, de ugyanakkor szép is. Lehetőség szerint dekorálható, megeszi a rengeteg könyvet és holmit.

Fotó: Pinterest
Fotó: Pinterest

Tároló kapacitást és szépet alkotni egyszerre, nagyon nehéz dolog. Ilyenkor az embernek rögtön egy padlótól – plafonig- szekrény ugrik be, ami jó, praktikus, de egész nap nem szívesen nézegetné. A választott megoldáshoz megvoltak itthon a megfelelő darabok, más projektek alkalmával megmaradt fenyő frontok, szecessziós darabok és egy -két régi, paraszti tálaló ajtajai. Eszter pasijának, Róbertnek szüksége volt egy olyan munka felületre is, amin napközben dolgozhat, eddig egy kisebb asztalt használt, ami emiatt rengeteg helyet elvett a szobából. A tervezésnél álmodtunk neki egy olyan guruló asztalt,ami lehetőség szerint be tud menni a pult alá, de ha vendégek jönnek, asztalként oda gurítható a kanapé elé is.

Fotó: Séllei Lilla
Fotó: Séllei Lilla
Fotó: Séllei Lilla

Speckó dolog hogy valaki egy ilyen alacsony asztalnál dolgozik, térdepelve, de nem ez volt az első olyan igény, amin gondolkodni kellett. Szeretem az ilyen kihívásokat, itt érezhető leginkább, hogy nagyon személyre szabottan kell megoldanunk a kivitelezést, ugyanakkor esztétikailag is rendben kell lennie. Az újrahasznosított puff és a szőnyeg Eszter ötlete nyomán az Old blue -termékei, így megjelent a KÉK is, ami a fehérnek és a sok fának különösen jól állt. Árban egyébként eszméletlen jó ez a két termék, nem ismertem a márkát azelőtt.

Sajnos a pultot és a polcokat nem úsztuk meg könnyen, ezek egyenesen a fatelepről jöttek, ezen a költségen nem tudtam jobban faragni.

Gyönyörű kőris faanyag, Fotó: Séllei Lilla Kiegészítők: Printa
A pult egyik éke, ezek a felületek pont arra valók, hogy kedvünk szerint rendezgessük! Fotó: Séllei Lilla

Két kisbútort is hoztam hozzájuk az Antik kuckóból, egy egyszerű fehérre festés és egy fogantyú csere után ezek is bekerültek a szobába.

A koncepció az volt, hogy míg éjjel éjjeli szekrényre van szükségük, addig ugyanezen bútorok nappal egy-egy kisebb lerakó asztalként működjenek a kanapé mellett, mert ennek a helyiségnek hálószoba és nappali funkciót is be kell töltenie.

Fotó: Séllei Lilla Bútor: Antik kuckó Gödöllő
Fotó: Séllei Lilla Párnák a Printá– tól

Eszteréknek különösen fontos a fenntarthatóság és a környezettudatosság, ezt nem gondolták másképpen a lakberendezésben sem. Ez a gondolkodásmód nem áll messze tőlem és tulajdonképpen ezt kommunikálja az egész bizniszem, minden projektet próbálok tudatosan úgy alakítani, hogy a lehető legkevesebb legyen benne a pazarlás és az új, borsos árú, trendi dolog. A saját otthonomban alig akad új bútor, nagyon élvezem ezt a játékot, a legtöbb holmink potom pénzért került a házba. Biztosan vannak olyan tervezők, akik egy adott munka elején össze raknak mindent és aztán ezt végigtolják, kész. Nálam ez rendre nem így van, szinte minden alkalommal megtörténik, hogy az eredeti elképzelést valamilyen formában áttervezzük, alkalmazkodunk a kicsit görbe falhoz, a mégsem oda illő színvilághoz vagy textúrához. Menet közben jönnek új ötletek, sokkal jobbak és életszerűbbek, mint amire korábban gondoltunk, kicsit meg kell engedni, hogy elvigyen minket ez a dolog, de szerintem ez egy nagyon izgalmas és tölteni tudó program, aminek az eredményét utána nap mint nap élvezhetjük.

Óriás mázli, hogy Eszter apukája ennyire szép fát készített és szerepelhetett a képeken.

Fotó: Séllei Lilla Makramé dísz: Anifactory
Fotó: Séllei Lilla

Nem tudtam, hogy a dekorálás közben előkerül pár dísz, amiket Eszter testvére készített, nálunk otthon a karácsony szinte kizárólag handmade díszekkel van kísérve, ezzel még közelebb érezhetjük a szeretteinket, nagyon örültem ezeknek a daraboknak, tökéletesek voltak ott!

Fotó: Séllei Lilla

Karácsony előtt, az év végi hajrá utolós napjaiban lőttük ezeket a fotókat és Én magam, erre az időpontra már úgy látom, Schütz Ilá-vá változtam, lemerült az elem…De lezárult ez a projekt is, remélem Eszterék szeretni fogják az új elrendezést és idővel hozzátesznek még magukból, ahogyan ez lenni szokott, és amitől még inkább az Övék lesz majd.