Bázis
Azt hiszem végre elkészültünk, íme a saját bázisom, amit sikerült úgy megcsinálni, hogy maximálisan kiszolgál, szemet gyönyörködtet és nem fizettünk érte egy vagyont.
Vágytam egy olyan közös térre, amit nem kell éjjel -nappal takarítani, félteni és folyton figyelmeztetni a gyerekeket hogy mit lehet és mit nem. Két kutyával és 3 fiúgyermekkel igazán nem érdemes se túlzsúfolni se kényes dolgokkal telepakolni a házat.
Szeretem a fát, igyekeztem minél többet használni, az Art deco kétajtós amellett hogy szép és „melegíti ” a nappalinkat, titokban spájzként szolgál, megannyi konyhai géppel együtt,amik csak évi 2x kerülnek elő.
A koncepció az volt, hogy belépéskor ne szembesüljek egy konyhával. Nem akarok konyhát látni. A jobbra eső pengefal rejti el a konyhai gépeket és a hűtőt, valamint a minden nap keletkező kuplerájt, a szennyes edényeket a mosogató medencében, mert valljuk be, ezek léteznek és ha mégsem akkor valószínűleg Én nem ott lakom. Így bátran megengedhetem magamnak hogy maradjon egy-két horror dolog amit nem tárok rögtön a nyilvánosság elé.
Szellősebbé teszi a konyhát az, hogy nincsenek felső szekrények, se polcok, sőt, még szagelszívó sincs.
Erre hagyok pár percet.
Nagyon szeretem és nem bántam meg vele semmit, a mindennap használt edények és minden más kéznél vannak, a srácok is könnyen elérnek bármit, vége a pulton egyensúlyozó gyerek látványnak, megmaradt az önállóságuk és a testi épségük is.
A oroszlán lábas fotel és az Ő kis sarka még várat magára, de nem kapkodunk, szeretnék még egy- két grafikát, mert ott még nagyon steril minden.
Nem titok, hogy ez volt az első 30 nm-em, amit 0-ról terveztem és semmilyen kompromisszumot nem kötöttem se magammal, se a víz vagy villanyszerelővel, ami valóban nagy dolog. Egy-egy átalakíás is kihívás, de egy üres betondzsungel azért nagy falat.
A jövőben szeretnék a kivitelezés költséghatékonyságáról írni, egy-egy dilemmát megosztani, sokan vagytok, akik éppen előtte vagy közben jártok, érdemes több helyről begyűjteni ezeket a trükköket és úgy nekivágni a bázis építésének.
A képekért köszönet Séllei Lillának: https://lilla.sellei.hu/foto/