Lazulj be!!!!!

Többször nekifutottam már ennek a kis beszámolónak, de mivel a saját életemről szól, ezért gondoltam, ráér az. Most mégis úgy döntöttem, ezek az “akasztják a hóhért”-történetek mindig érdekesek, talán emiatt majd máshogyan nyittok ajtót, mikor legközeleb átugrom egy jó kis felújítós öteletetek miatt…

  Szóval nagy nehezen megszültem az ötletet, a hatalmas műhelyt kénytelen vagyok visszaadni a családnak, én magam pedig beköltözök a konyhánkba, jó lesz ott festeni, a picénkben pedig vígan működhet az asztalos munka. Kezdődött a tánc, bizsergett a tenyerem, mert végre megcsinálhatom, a sajátomat, mindenki profitál, a rengeteg gyerek is befér majd. Nagyon sok zárt csoportnak és blognak vagyok résztvevője/olvasója, pontosan azért, mert napi szinten aktuális a téma, a burkolatoktól kezdve a teak fa fiók záródásán keresztül a szőnyegen át, és végül tuti olvasok egy jó lombházas cikket is, csak hogy ne lepődjek meg már semmin.

Pár dolgot megfigyeletem az évek során:

  1. Mindenki nagyon bizakodó és megvannak a tuti tervei, a legmenőbb építésztől, a legszuperebb festőn át, nem lesz itt gond.
  2. Mindenki azt gondolja, megcsúszni időben csak egy hülye tud, megvannak a különböző fázisok, ha előre be van írva a naptárba hogy a burkoló január 5-én jön akkor akkor fog jönni és ennyi.
  3. A Pinterestről levadászott képek, kiegészítők nagyon menők együtt, egy mood-board majd segít, a falak meg úgyis akkorák amekkorák és kész.
  4. Nem fogunk stresszelni, hiszen ez értünk van, majd ha nagyon befeszülünk, veszünk valami finomat és vacsora közben eltereljük a figyelmünket az éppen aktuális megakadásról.
  5. Csak pénz kérdése, az mindent megold. Egy frászt, teljesen mindegy mennyi pénzed van a dologra, egy csúszás, egy hiba, bármi bejöhet, heteket veszíthetsz és közben meg is eheted a pénzedet. Vagy vehetsz belőle citromfű teát.
  6. Nem igaz hogy egy új építésűnél olyan nincs, de van. Kész lakás vagy ház, várják a berendezést, az asztalosnak és a burkolónak jóba kell lennie, mert ha nem, akkor az összes eddigi nem hallott káromkodást meghallgathatod, vagy éppen hozathatod rendbe a kárt, amit az összecsapásuk ejtett a kégliden.
  7. Ez az utolsó takarítás!!!- hangzott el ez nálunk az elmúlt 2 hétben 25x, de még most is látom a nyomokat, bár most épp a tagadás fázisban vagyok, nem nézek oda.

Nem gondoltam hogy egyszer ezt fogom gondolni, de most szilárd meggyőződésem, hogy bármilyen nemű felújítást, átalakítást, építkezést túlélni, megélni, átélni, kibírni, csak bizonyos emberek képesek. És Én nem tartozom közéjük.

A saját konyha-nappali elképezeléseimet, vágyaimat, természetesen egy látványtervvel kezdtem, ami nagyon flottul kezdőtt, egészen addig, amíg el nem kezdtem a projektet.

                       

A villanyszerelő bácsi-nevét nem árulhatom el- csupán 3 napot töltött nálunk, de a vége felé már éreztem, ha nem távolodom el tőle térben, biztos hogy baj lesz. Eleinte csak finom tanácsokat adott, hol legyen lámpa, hol ne, minek oda az,  pantominezve eljátszotta, hogy hogyan ülnek Ők a feleségével az asztaluknál és hogyan lóg fölöttük az Ő lámpájuk….majd mikor megtudta hogy ezzel foglalkozom, mintha gellert kapott volna. Kifejezetten Engem akart, ha nem látott, akkor üzent, hogy szerinte egy fűrészporos tapétánál nincs jobb, nekik is az van. Elment, senki nem halt meg. Tovább haladva egy darabig semmi gond nem volt, levonultak a vizesek, megrendeltük a burkolatot. A Praktikerig jutottunk, nem szándékoztam túlspilázni a dolgot, nem ezen fog múlni. Nagy műgonddal választottuk ki a követ,  miközben a látványtervet és a már előre megvett székek képeit nézegettük a telefonunkon, mert hát azzal tévedni nem lehet. Nem is. Csak két fontos tényezőt felejtettünk ki : 1: NEm érkezik meg időben a burkolat, egy hét csúszás nekik simán belefér, 2: A követ maga a Praktiker választotta és nem mi, tehát a 3 hét alatt megérkezett spanyol kő egy édes kis meglepetés, mert Ők titokban lakberendezők.

Állati szerencséje csak a bolondnak van-nekem mindig- mert szürke kő jött, a fal meg szürke, tehát, nyeljünk egyet és haladjunk, nem dől össze a világ.

Mielőtt kifelejtenék egy fontos tényezőt, az ember, miközben efféle felújításokat végez/végeztet, természetesen nem egy tengerparti nyaraláson vészel át, a gyerekei sem alszanak vagy tanulnak aranyosan egy sarokban. Minden ugyanúgy megy tovább, nincs kecmec, csak éppen nap végén-vagy az elején- lapátolhatsz egy kis sittet, mondván: EZZEL IS ELŐRE LENDÍTEM A FELÚJÍTÁST.

Kedvenc napomon éppen a konyhámban festettem egy előszoba falat(mert ugyebár a műhelyem átmenetileg nem is létezett), a burkoló közben rakta le a járólapot, amikor az asztalos megjelent, kérdése volt az éppen aktuális munkával kapcsolatban, és ugyanebben a pillanatban jött meg a futár, aki a kéményseprőt is beengedte a kapun. Így együtt voltunk mi egy szép nagy család, egyetlen női szereplővel, aki pedig nem más volt, mint Én.

A tavaly nyári szalonnasütésnél lerajzolt terv teljesült, a kis girbe-gurba rajzomat sikerült élővé, létezővé tenni, ami egyébként egy elképesztő dolog, nem gyakran esik meg az emberrel. Azóta kicsit megviselt, inkább hasonlít egy egyiptomi ásatáson talált pergamen darabra de azért talán érthető, élőben meg még inkább…

De meg kell hogy mondjam, mikor már bent vagy, akkor azért elég sok dolog megfordul, nem hiszem hogy örülnék neki, ha ebben a pillanatban minden itt lenne, amire nagyon vágytam és elterveztem hogy pontosan hová tenném. Lassan, csendben, ráérősen. Nem bőgünk, nem gondoljuk hogy már rég itt meg ott kéne lenni, csak leülünk egy sarokba és gondolkodunk. Hagyjuk, hogy a tér megsúgja hogy mit szeretne, hogyan kényelmes a családnak, minden áldott nap szeretnénk-e ott azt a valamit csinálni, amit a Pinteresten látott kép kecsegtetett, mert ugye az szép meg minden.

Ebben az ücsörgős állapotban jutott eszembe, hogy a saját raktárunkban, ahol az eladásra váró, valamint átalakításokhoz hasznát bútor alapanyagokat tartjuk, ott még fotelok is vannak. Mindenképpen szerettem volna fotelt, majd, ha oda érünk.  De arra egyáltalán nem számítottam, hogy a kedvenc képemen szereplő fotelt húzom majd elő a hátsó raktárból,ami 2 éve senyvedt a pókhálók között és várt.

Zseni azóta sem ülhetett a fotelban, de ezzel a képpel sikerült megalkotnia saját portfóliójának gyönygyszemét.

Az oroszlánlábas rózsaszín fotel kivárt. /Könyv cím- szerintem/

Még mindig rendezgetem, még nincs konyha, még a lámpákat is megrágom. De lassan, csendben. Másképpen nem is lehet. 

És persze majd megmutatom.

Naná.