Fürdőszoba újratervez
Nem ismerek olyan nőt, aki ne töltött volna kicsit több időt a fürdőszobája megtervezésével, mint amennyit bevall. Nekünk, itthon, ez a második olyan fürdőszoba, amit magunkénak hívunk, aminek minden egyes pontját kitaláltuk, mit szeretnénk, hogyan legyen. Már a Boráros téren elkezdődött az őrület, a tükör kerete például onnan költözött ide Szadára, beszerzését illetően Pintyőkéjék boltjából hoztam, a BAZÁRUHÁZból.
Rengeteg energiát tudtam ölni abba, hogy a hozzá illő korhű kis polcot megtaláljam, nem volt ez másképpen Szadán sem.
Peti méretarányosan kivágta nekem papírból a kádat, a mosdó alá kerülő komódot és persze hozzá a szobát is. Tudom, erre már léteznek programok is, de mi nem informatikusok vagyunk, csak megszállottak és ehhez még kicsit gyerekesek is.(nem kicsit)
Szóval forgattam a kis fecniket, végül megvolt a kép, amit kapni szerettem volna, amikor a fürdőszobába lépek, minden nap, arra a kis időre amit ott töltök. Volt már nagyobb fürdőszobánk is, kipróbáltam, számomra helypocsékolásnak-ha létezik ilyen szó- és takarításra váró fölösleges terepnek tűnik. Inkább a kicsire esküszöm, amibe belecsempészhetem a családunkat, itt-ott handmade és barátságos. Megtűri a kevés koszt és rendetlenséget, mivel más alternatíva 3 gyerek mellett nemigen adatik, tehát maradjunk ennél.
A költségeket tekintve is igen gazdaságosra sikerült (ki gondolta volna), a mosdó alá kerülő intarziás kis szépséget 10.000. Ft-ért sikerült leütnöm a vaterán, a tükör kerete anno Pintyőkéjéknél 3000 Ft-ba került, tükröt tetetni bele már nem tudom mibe fájt, de azt gondolom, megérte. A legnagyobb költséget a mosdó jelentette, de azt is MAJDNEM sikerült a vaterán találni, sajna az utolsó percben elvitték előlem, ez még azért néha eszembe is jut. Így kényetelenek voltunk egy új mosdót választani, ennek az ára 23.000. Ft volt, csürdöngölősnek hangzik a többihez képest. Mikor már minden megvolt, egyetlen gond maradt, a magasság, mivel a fiúk még akkor nehezen érték fel a csapot, muszáj volt egy olyan fellépőt találni, ami illik a kis megteremtett hangulathoz. Az IKEA fellépőt villámgyorsan elajándékoztam, próbáltam megteremteni a vákuumot a megfelelőhöz….meg is jött. Ajándékba kaptam egy kopott kis zöld sámlit, persze tök véletlenül, azóta is azt használjuk, de a fürdésnél se rossz ráülni, amíg a fiúk a kádban vannak és jobb ha pásztorkodik az ember, ezen ücsörögve könnyebb.
Ha egyedi fürdőszobában gondolkodsz, most nálunk is elkészült egy hasonló megoldás, hely és költség tekintetében is igen jó döntés, mikor össze lehetett őket tenni, már láttam, nagyon hangulatos kis párost alkotnak.
Egy ajtókból készült redesign „alávaló”szekrényke, hozzá pedig a már korábban készült tükrös szekrény, ami hasonló technikával készzült, de az alapszíne miatt egy másik barna árnyalat született. Mindkettő dió lazúrral van kenve, a mosdószekrény tetetjét egy réteg lakkal segítjük a biztos vízállóság érdekében.
|
A szekrény ára: 19.000.Ft, méretei: 49 cm mély, 72 cm magas és 70 cm hosszú.
A kis trükkös tükrös pedig 15000. Ft még mindig. Róla egyébként bővebben:ITT.