A könyvmoly

A most elkészült lámpákról eszembe jutott egy olyan téma, ami már régóta megvan bennem, így végre találkozik a két szerelem, az irodalom és a bútor.

Régen is szerettem olvasni, már általánosban is, aztán gimiben, utána volt egy kis szünet, aztán újra meg újra megtaláltam magamnak ezt a külön világot, ott vagyok benne egyedül, én. Mostanában még inkább igényeltem a könyvet, amikor este van, kisebb fény is elég, lenyugszom a nap végén és újra abban a világban vagyok, ahol már ismerem a szereplőket, az utcákat, a gondolatokat, amikkel rögtön azonosulok.

 

Néha megadatik-de ezt ne mondjátok senkinek-hogy miután elmegy a család, vissza settenkedek az ágyba és csak egy kicsit, de tényleg csak egy keveset – olvasok. Teljesen máshogy indul úgy a nap, de ez  nagyon ritka.

Tudom, hogy sokan olvasnak, többen, mint azt gondoltam, mégis, azért szerintem még mindig többen hagyatkoznak a lusta megoldásra. Lusta megoldásnak gondolom a filmeket. Nagyon szeretem a jó filmeket, rengeteg filmet -is-nézek, de ott már minden készen van, neked  nem marad semmi, amit elképzelj, aminek érezd az illatát, vagy meglásd egy-egy szereplő arcát, halld a hangjukat. Ezek már mind készen vannak. Szeretem a képeket, amik az én fejemben születnek meg, esküszöm, néha szembe jönnek az utcán, látom az otthonukat, megtalálom őket a mindennapokban és megnyugtatnak, jót mosolygok rajtuk magamban, amikor senki senki se lát.

 

Még mindig él az elmélet, miszerint a könyvmoly-típusú ember unalmas, otthon ülő, nem szereti a társaságot. Gondolom nemcsak én vettem észre, hogy könnyebben megy a helyesírás, élénkebb a fantáziám, könnyebben tudok összekapcsolni dolgokat, amik azelőtt soha nem léteztek együtt, még színesebbnek látom a körülöttem élő világot, elfogadóbb vagyok. 

                                                  

 Ha egyszer elkészül a nappalink, jó lenne egy olyan sarok, ami nem  a karosszékes megoldás, inkább egy kisebb dobogó, pokrócokkal és párnákkal, ahol lehet begubózva olvasni, néha kinézni a kertre, hátha elkapom az éppen történő mókus-akció-jelenetet. Remélem megnegedhetem majd magamnak ezt a luxust, mert manapság sajnos kevesen adnak a napból akár félórát is, amikor befelé fordulnak egy kicsit.

Nagyon sokféle vagyok, nemcsak zene és lakberendezés terén, emberek és könyvek témájában is. Mindent azért nem árulok el, de íme néhány, ami kelemelkedik a többi közül, viszem őket magammal tovább:

Dallos Sándor:  Aranyecset, A nap szerelmese

Grecsó Krisztián: Megyek utánad (Annyira szeretem Őt olvasni, valamit tud, amit rögtön értek és érzek, évek óta figyelemmel kísérem.)

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk, Kiruccanás, Édes életünk.(Most kezdek egy újabb könyvébe mert kicsit függő lettem, hála a szadai könyvtárosunknak..hmmm)

Szepes Mária:  A vörös oroszlán-körülbelül 5 évente nem árt újra elolvasni, mindíg mond valami újat.

Alessandro Baricco:  Selyem

Fredrick Backman:  Az ember akit Ovenak hívtak, A nagymamám azt üzeni, bocs

(ezeknél határozottan sokszor kellett visszafeküdni reggel mert nem bírtam kivárni az estét a folytatással.)

Janikovszky Éva:  A lemez két oldala ( ezt Petinek is passzoltam, pedig elég eltérő az ízlésünk, de tetszett neki)

John Lawson: Eljöhetnél hozzám (ifjúsági könyv, de nagyon jó volt)

Gerald Durell: A halak jelleme (ezt mindenki ismeri, én most jutottam hozzá, és így egyszerre olvastam a fiammal, nagyon jó!!)

Dan Ariely: Zseniálisan irracionális (pszichológia, és egy kis viselkedési közgadaságtan, de nem száraz és nem hemzseg az olyan kifejezésektől, melyekről az ember lánya mit sem tud.)

És ti? Olvastok? Ajánlanátok valamit ami nagyon tetszett??